Nemrég a barátnőimmel elhatároztuk, hogy tartunk egy csajos hétvégét, így le is foglaltunk két hotelszobát, hogy ott töltsünk el néhány napot közösen. Elég hamar megszerveztünk mindent, pedig hirtelen felindulásból jött ez az egész ötlet. Nekem kicsit furcsa volt, mert egyébként az az előre tervező típus vagyok, akkor is ha pihenésről, szállásról van szó. Úgyhogy kicsit kapkodtam a pakolás során, de azzal azért időben szembesültem, hogy sajnos nincs egy épkézláb papucsom, amit elvihetnék magammal. Szerencsére eszembe jutott egy olyan oldal, ahonnan már korábban is rendeltem és tudtam, hogy ott jó minőségű, márkás és kényelmes lábbelire lelhetek. Ez az oldal a Cipő Market webáruháza volt. Ismertem már az oldalt, legtöbbször egy-egy terméket rendeltem, így 1-2 munkanapon belül megérkezett. Még volt pár nap a csajos pihenőig, így csak reménykedni tudtam, hogy megérkezik időben a termék. Mindenesetre nem is haboztam tovább, és neki álltam a keresésnek.
Ősszel/Télen papucsot venni, nem is olyan rossz ötlet
Szerencsére a Cipő Marketnél egyszerűen lehet keresni. Néhány paramétert kell csupán megadni és máris sokkal kevesebb találatot kell végignézni. Olyan dolgokat lehet megadni, mint a márka, a méret, a sarokmagasság, a szín, a kedvezmény mértéke, valamint az árkategória. Én, ezek közül igazából csak a méretet állítottam be, illetve az árkategóriát, amin belül vásárolnék. A többin nem állítottam, mert szerettem volna több termék közül válogatni. Egyre jobban szűkült a kör, de végül megleltem a tökéletes lábbelit. Így került bele a kosaramba egy comfort papucs, ami ráadásul akciós áron volt, így még spórolni is tudtam valamennyit. (Mondjuk így utólag annyira nem is meglepő az akciós ár, végül is ilyenkor kevesen vesznek papucsot, szóval az áruházak próbálnak “megszabadulni” ezektől a termékektől.) Emellett csúszásmentes talpa van, szóval nem kellett félnem, hogy a szállodában – például a medencék környékén – elcsúszok valahol, és a kórházban kötünk ki. Ráadásul hét féle szín közül is válogathattam. Végül kiválasztottam egy bézs színűt, hiszen azt akár később is elég sok mindenhez fel tudom venni. Máskor több mindent szoktam vásárolni náluk, hiszen a cipők mellett rengeteg más kiegészítő is van a kínálatukban. A lábbelik között is többféle típus van. Most viszont nem szerettem volna övet, táskát vagy pénztárcát vásárolni. Ennek az is az oka, hogy több termék rendelése esetén előfordulhat, hogy a kiszállítás több időt vesz igénybe. Én pedig annak igencsak szűkében voltam.
Még pont időben
A kosár után a pénztárhoz vezetett a utam. Mivel korábban már regisztráltam a https://cipomarket.hu/ webolalon, ezért az adataimat nekem már nem kellett beírni. Ezután kiválasztottam a házhoz szállítást, majd pedig megadtam, hogy melyik fizetési móddal szeretném rendezni az anyagi részt. Mivel gyorsan akartam intézni a dolgokat, ezért inkább az utánvételes fizetés mellett döntöttem. Volt már példa arra is, hogy előre utalással fizettem, de az kicsivel időigényesebb, szóval az ritkábban jellemző. Ezekkel a folyamatokkal percek alatt végeztem, így le is adtam a rendelést. Ezt követően már csak türelmesen kellett várnom, hogy megérkezzen a hőn áhított csomag.
Szerencsére pár nappal az indulás előtt, meg is érkezett a papucs. Élőben még jobban tetszett, mint a képeken. Ráadásul a lábamon, élőben még jobban festett. Alig vártam, hogy a lányoknak is megmutathassam, és felavathassam a csajos pihenés programjai alatt.