Csatornakamerázás kellett a dugulás elhárításához

Néhány hete úgy döntöttem egy húzósabb időszak után, hogy bizony megérdemlem a pihenést. Ezért foglaltam magamnak egy hétvégét egy wellness szállodába, ahol elhalmoztak minden földi jóval. Bizony, jól olvasta mindenki, egyedül mentem. Tudom, hogy ez a társadalomban nem igazán megszokott, de néha az embernek szüksége van arra, hogy önmagával is töltsön egy kis időt. No meg persze olyan szempontból sem utolsó, hogy kicsit kimozdulunk a komfortzónánkból.

Az apropója ennek a wellness hétvégének az volt, hogy történt a lakásomban egy elég komoly dugulás, amibe nekem személy szerint beletört a bicskám. Nem az a szokásos kis dugulás volt, aminek az elhárításához elegendő az, ha az ember némi oldószert önt a lefolyóba. Nem, ez annál sokkal súlyosabb volt, így tudtam, hogy szakembert kell hívnom. Szerencsére korábban ajánlották már nekem a vizszereles.net oldalát, így legalább nem kellett azon törjem a fejem, hogy kit is hívjak ki. Gyorsan ellátogattam a weboldalukra, amikor láttam, hogy az én problémámra valószínűleg a csatornakamerázás lesz a megoldás. Hát, ezt bizony otthon nem tudtam volna megtenni.

Mivel nem volt olyan nagyon sürgős az ügy, persze valamennyire az volt, de nem úgy, mint mondjuk egy csőtörésnél, amikor úszik az egész lakás, nem felhívtam őket, hanem visszahívást kértem az oldal alján található űrlap kitöltésével. Nem telt el sok idő, és valóban hívtak is vissza, és feltettek minden szükséges kérdést, hogy megállapítható legyen a probléma forrása. Megígérték, hogy amint tudnak, igyekeznek kijönni a helyszínre. Amíg volt egy kis időm, gondoltam, olvasgatok a honlapjukon, hogy ne legyek teljesen vakon, amikor jönnek a vízszerelők.

Írják is a weboldalon, hogy a csatorna a háznak tipikusan az a része, amihez mi laikusok nem nagyon férünk hozzá. Ebben az esetben már nem érdemes házi megoldásokkal próbálkozni, csatornakamerázás lesz valószínűleg csak a megoldás a gondra. Ez a kamera egy flexibilis dolog, amit leengedve a csatornába, könnyen fel lehet deríteni, hogy mi is a probléma forrása. Olvasható az is a vizszereles.net oldalán, hogy a családi házak és lakások esetében értelemszerűen azon szoktunk lenni, hogy a kilógó csöveket eltakarjuk, hiszen nem éppen esztétikus látványt nyújtanak.

Ennek az az előnye még az előbb említett esztétika mellett, hogy a rendszer nem olyan sérülékeny. Viszont van hátránya is, még pedig az, hogy ha valami probléma van, esetemben ez a dugulás, akkor azt sokkal nehezebb megszerelni. Olvastam azt is, hogy a csatorna, akár csak a csővezeték, az évek során, ahogy használódik, illetve a nem odaillő dolgoktól beszűkülhet szépen lassan. Ez nem olyan, mint amikor a csapban dugul el valami, és nem tud a víz lefolyni. Nem, ez kihatással van az egész háztartásra, hiszen ide csatlakozik minden. Ennek a következménye akár az is lehet, hogy a szennyvíz elkezd visszafele folyni, és egy idő után a lefolyóknál fog visszaköszönni.

Szerencsére pont olyan gyorsan kiértek a szakemberek, mint ahogy azt a weboldalon ígérik. Tényleg a csatornakamerázás lett a megoldás a problémámra, és ami nekem nagyon sok fejfájást okozott, azt ők viszonylag rövid idő alatt elhárították. Nekem megért az minden pénzt, hogy tudtam, a szakemberek minőségi munkát végeztek, és nem kell aggódnom amiatt, hogy valami esetleg nem tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb is a vizszereles.net – et fogom felhívni, ha segítségre van szükségem.