Rengeteg motoros vendég volt a hotelben

motortire webshop

Nemrég voltunk a barátokkal külföldön és sikerült utolsó pillanatban lefoglalnunk egy nagyon jó hotelt. Nyolcan mentünk, így egy négyszobás szállást kaptunk.

Az ablakból láttuk a tengert és a pálmafákat, volt medence is, amit nem igazán használtunk, mert inkább a tengernél voltunk napközben. Volt a hotelben egy bár is, ahol esténként lazítottunk kicsit.

A reggelinél annyi ételt raktak ki, hogy nem győztük kipróbálni az összes helyi finomságot, az ebéd és a vacsora pedig szintén fenomenális volt, így a két hét alatt, amíg ott voltunk, sikerült kipróbálni mindenféle furcsa ételt, amit itthon nem nagyon látunk sehol sem.

Volt rengeteg tengeri finomság, furcsa gyümölcsök és zöldségek, illetve a fűszerek is teljesen mások voltak, mint amiket itthon szoktunk használni.

Amikor este a bárban voltunk, felfigyeltünk egy jó nagy társaságra, akik mind motoros ruhában voltak és kiderült, hogy magyarok. Szóba elegyedtünk velük és megtudtuk, hogy mindegyikük kivett két hét szabadságot és most körbemotorozzák egész Európát és minden második nap máshol szállnak meg.

Beszélgettünk erről-arról és szóba jöttek a motorgumik. Mondták, hogy ők mindig a motortire webshop kínálatából rendelik meg a gumikat, mert mindig ki tudnak fogni valami jó kis akciót.

Sőt, azt is mondták, hogy rendszeresen szokták vinni a járgányaikat a MotorTire szervizébe, ahol egy csekély összegért cserébe fel is szerelik a szakemberek a motorra a gumikat.

Mindegyikük csak úgy áradozott a MotorTire webshop óriási nagy kínálatáról. Eddig mindig gondot okozott az nekik, hogy az igényeiknek és a vezetési szokásaiknak megfelelő kiváló minőségű gumikat tudják megvenni, viszont amióta a MotorTire webshop kínálatából vásárolnak, azóta teljesen megszűnt ez a probléma.

Arról is meséltek, hogy a MotorTire szervizben nemcsak a motorjaikat, hanem az autóikat is el tudják vinni, ha valami meghibásodást észlelnek rajtuk, mert az új szervizben már nemcsak motorokat szerelnek a szakemberek, hanem autókat is.

Mesélte egyikük, hogy nem tudta, hogy mi volt a baja a kocsijának, elvitette a szervizbe és 10 percen belül megtalálták a különféle bonyolult és hihetetlenül modern diagnosztikai eszközök segítségével az elektronikában a hibát.

Azt is nagyon szeretik a szervizben, hogy ott nem arra mennek a szerelők, hogy minél jobban lehúzzák az ügyfeleket, hanem csak azt cserélik ki, amit nem lehet megjavítani. Először ugyanis mindig megpróbálják magát az alkatrészt megjavítani, hogy ne okozzanak nagy költséget az ügyfélnek.

Az egyikük azt is mondta, hogy már az első vásárlás után kapott törzsvásárlói kártyát, ami azt jelentette, hogy ezután amikor gumit szereltetett fel a motorjára, akkor mindig levontak a szerelési díjból 10%-ot.

Azt is mondták, hogy annak ellenére, hogy már évtizedek óta motoroznak, sokat tanultak a MotorTire webshop bal oldali menüjében lévő hírek rovatból is, mert ott rengeteg hasznos szakmai cikket tesznek fel a szakik, így bárki tanulhat ezekből a tartalmakból.

Mivel már elég késő volt, így mindenki elment aludni, és másnap folytattuk a beszélgetést. Este nem néztük meg a motorokat, viszont reggel megmutatták őket, és dicsekedtek, hogy kinek milyen menő gumija van, mert nem tudom hány kilométert lenyomtak már, de még mindig nem koptak el a gumik. A nap többi részét a tengerparton töltöttük a motorosok társaságában.