Szuper szálloda, szuper újításokkal és napelemekkel

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van egy kedvenc szállodája, és az ott eltöltött időre szívesen emlékszik vissza. Nekem is volt egy kedvencem, de elég hamar váltottam, bevallom némi elfogultság is közrejátszott ebben. Ugyanis az unokatestvérem szállodaigazgató lett egy négy csillagos hotelben. Rengeteget dolgozott érte, és gyakorlatilag egyetemre is azért járt, hogy megvalósíthassa ezt az álmát. És hát, azon szerencsések közé tartozik, akiknek sikerült, és azt csinálhatja, amit már egészen kisgyerekkora óta elképzelt magának.

Szuper volt már a szálloda előtte is, de bevezetett néhány újítást, és azóta csak még jobb lett, szinte mindig teltházzal mennek, rengeteg a munkája. Ahogy látszott, hogy a forgalom növekedése állandósult, úgy született meg az ötlet, hogy jó lenne napelemeket kihelyezni a tetőre. Egyrészt ez sok vendégnek szimpatikus lehet, másrészt anyagi szempontból is előnyös, hiszen van egy wellness részlegük is.

Persze mielőtt az ember belevág a dolgokba érdemes utánajárni, így tett az unokatestvérem is. Így talált rá erre a honlapra, ahol sok új információt talált.

Ami őt leginkább érdekelte, azok a napelemes inverter árak voltak, ez ugyanis egy fontos, sőt mi több, elengedhetetlen alkatrésze a napelemeknek.

A már említett oldalon nagyon hasznos információkat talált az inverterekről, ráadásul, mindent megértett a működésükkel kapcsolatban, ugyanis nem tűzdelték tele az írást különféle szakszavakkal anélkül, hogy ne magyaráztak volna el mindent. Azt mondta, hogy szerinte tényleg mindenki számára könnyen érthetően adják át az információkat.

Az derült ki, hogy akárcsak maguk a napelemes panelek, úgy a napelemes inverterek is garanciálisak, mármint a napelemektől függetlenül. Hiszen ez egy olyan alkatrész, vagy eszköz, ami ha tönkremegy, akkor előfordulhat, hogy cserélni kell. Természetesen, ha a hosszú – akár 15 éves – garancia idején belül történik ez, akkor a garancia jegyében kicserélik, nem kell fizetni érte. Viszont arról konkrétan, hogy a napelemes inverter árak milyen sávban mozognak nem talált információkat az oldalon, ami egyébként logikus, ha azt nézzük, hogy ez valószínűleg gyártófüggő, illetve, hogy a weboldalt működtető cég a napelemek telepítésével foglalkozik. Persze nyilvánvaló, hogy ők képben vannak a napelemes inverter árakkal is, de gondolom, hogy ezt is, mint minden mást, egyeztetik az ügyféllel.

Az unokatestvérem olvasott egy bejegyzést is, ami napelem támogatásról szólt. Ez egy bizonyos összegig vissza nem térítendő támogatást nyújt vállalkozásoknak, amennyiben megfelelnek az adott feltételeknek. De több ilyen pályázati lehetőség is van egyébként, amivel érdemes élni, hiszen nagyon nem mindegy például egy szállodának sem, hogy mondjuk 10.000.000 vagy 15.000.000 fizet ki, akármiről is legyen szó.

Mikor már minden információt begyűjtött, megmutatta a weboldalt az ügyvezetőnek is, aki érdekes módon már hallott korábban az üzemeltető cégről, és egy korábbi partnere is jókat mesélt róluk. Úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy belevágnak a projektbe, és elindultak a környezetbaráttá válás útján.