Hamarosan egy csapatépítő tréninget kell szerveznem egy helyi vállalkozás alkalmazottainak. Sajnos a program még nem kristályosodott ki teljesen – fogalmam sincs egyelőre, hogy mit fogunk csinálni pontosan, mert azt szeretnék, hogyha valami egészen új dologgal állnék elő, olyasmivel, amivel még senki nem próbálkozott. Van már egy csomó jó ötletem, de azért persze még mindig nyitott vagyok az újdonságokra.
Azt már tudom, hogy mindenképpen valamilyen aktív programot szeretnék összehozni, mert a cég munkatársai irodában dolgoznak. Ilyenkor, a nyári szezonban, amikor szép az idő, biztosan jól esik nekik, ha egy kicsit mozoghatnak és közelebb kerülhetnek a természethez.
Itt a környéken több fürdő is van, tehát nem lenne nehéz valamilyen vizes programot keresni. De szerintem kár lenne itt maradni helyben. A nyárnak az a lényege, hogy kiránduljunk, menjünk valahová és szerezünk új inspirációt a hétköznapokban. Szóval úgy gondolom, érdemes egy kicsit távolabb kirándulni.
Eddig a Balaton tetszik a legjobban
Ha már víz, mi lenne, ha valamilyen élővizet látogatnánk meg. Eszembe jutott, hogy mehetnénk a Velencei-tóra is, ott rengeteg csapatépítő lehetőség van. Sajnos viszont közel van hozzá a főváros – emiatt nagy odalent a pörgés, kevés az olyan szolgáltatás, amit exkluzívan csak mi vehetünk igénybe.
A Balatonnál viszont találtam egy remek szolgáltatót, akik nagyon hangulatos programokat ígérnek. Nagyon szimpatikusak.
Az általuk biztosított csapatépítő ötletek mind pont olyanok, amiket én is keresek. Természetközeliek, szokatlanok és alkalmasak arra, hogy egy kicsit a komfortzónánk kívülre juttatja az irodai dolgozókat.
Íme néhány érdekesség a kínálatból:
- Mehetnénk például horgászni: ehhez mindent biztosítanak és segítenek abban, hogy a lehető legjobb halfogó helyen próbálhatjuk ki a szerencsénket.
- Elmehetünk vitorlázni. Itt nem csak mindenféle feladatokat kellene megoldanunk a csapattal, hanem egy kicsit bevezetnének bennünket a technikai ismeretekbe is.
- Sárkányhajózhatnánk. Ez a személyes kedvencem. Sok-sok mozgás, víz, eredmények, kellemes fáradtság, ráadásul nem kell hozzá nagy ügyesség: evezni szinte bárki meg tud tanulni.
- Részt vehetnénk egy quad túrán – a fiúk biztosan nagyon élveznék, bár ha már Balaton, én természetesen a vízpartra szavazok.
Ami miatt nagyon szeretném ezt a szolgáltatót választani, hogy indoor programlehetőséget is ajánlanak. Ez azt jelentené, hogy nem kell tartanom attól, hogy ha esik az eső, csak valami unalmas dologra jut hely, esetleg a szálláson kell megoldani a csapat szórakoztatását. Biztosan találnak nekünk programot, akkor is, ha ez csak egy “B” opció.
Ahogy látom, csak velünk foglalkoznának a programokon, tehát nem kell más csapatokkal, vagy éppen vakációzó, kiránduló családokkal versenyezni a figyelemért. A kikapcsolódás mellett jutna idő feladatokra is. Olyasmikre, amelyek konkrétan segítenek abban, hogy jobban megismerjék egymást azok, akik minden nap együtt dolgoznak.
Hamarosan elő is terjesztem a cég vezetőjénél a balatoni csapatépítés lehetőségét. Remélem, ez olyasmi lesz, ami neki is tetszik: rendkívüli, izgalmas, ráadásul egészen más, mint amit a többi csapatépítés idején megfoghattak.
Már nagyon várom a csapatépítőt. Bármi lesz is a döntés végül, nagyon oda fogom tenni magam, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön.